Általános Szerződési Feltételek
Az üzleti életben, különösen a szolgáltatások piacán, elterjedten alkalmazott szerződéskötési mód az úgynevezett blanketta szerződések használata.
A blankettaszerződések esetében az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre határozza meg a szerződési feltételeket, azokat a felek egyedileg nem tárgyalják meg. Erre a szerződések nagy száma miatt nincs is mód. Ennek megfelelően a közös szerződési akarat kifejezése valójában ezeknek az egyoldalúan kidolgozott feltételeknek az elfogadásával történik. Ez a megoldás egyszerűbbé, gyorsabbá teszi a szerződéskötést. Nincs szükség a feltételek esetenkénti egyeztetésére. A szolgáltatót képviselő üzletkötő, ügyfélszolgálati munkatárs feladata csupán a feltételek (sokszor igen vázlatos, és cseppet sem objektív) ismertetésére, illetve a szerződéskötés technikai lebonyolítására korlátozódik. Sőt, ezek a szerződések egyre gyakrabban megköthetők az interneten, vagy akár telefonon keresztül is. A megrendelő csupán a szolgáltatás terjedelmét határozhatja meg.
Korrekt feltételek
A szerződés egyéb feltételeit jellemzően az általános szerződési feltételek tartalmazzák. Ez a dokumentum elvileg a szerződés elválaszthatatlan részét képezi, hiszen az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Áttanulmányozása nélkül nem tanácsos a szerződést megkötni. Nehézséget okoz azonban, hogy sokszor csak egy rövidke megjegyzés utal a szerződésben az általános szerződési feltételek alkalmazására, és a szolgáltató nem mellékeli a szerződéshez, hanem azt a tájékoztatást adja, hogy a dokumentum elolvasható a társaság honlapján. Az is előfordul, hogy mellékelik az ÁSZF-et, de terjedelme miatt a megrendelő nem olvassa el figyelmesen. Vagy, ha el is olvassa, bonyolult nyelvezete miatt nem érti meg. Gondoljunk vissza a sorozat első cikkében írtakra! A szerződés nem a jogászok számára készül. A jó szerződést megértik a felek, annak tartalmával egyetértenek. Ennek hiányában nem beszélhetünk valódi szerződéses akaratról.
Jogi védelem
A visszaélésekkel szemben a „gyengébb felet” a törvény védi. Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél – a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően – kifejezetten elfogadta.
Ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.
A gyakorlatban azonban sokszor rendeltetés ellenesen használják ezt a szerződéskötési technikát. Sokszor egyedileg kimunkált, precízen megfogalmazott szerződésekhez kapcsolnak általános szerződési feltételeket, ezzel alaposan megnehezítve a szerződés értelmezését. A cél itt nem a szerződéskötés egyszerűbbé tétele, hiszen egyedi, sokszor nagy értékű ügyletekről van szó, amit esetleg több héten keresztül készítenek elő a felek. Sokkal inkább az erősebb fél diktátuma. Hiszen itt az egyik (az erősebb) fél a számára fontos feltételeket már kvazi jogszabályként előre rögzíti. Ezt persze csak akkor teheti, ha a piacon meghatározó szerepet játszik, és a gyengébb fél kénytelen ezeket a feltételeket elfogadni.
Piacvesztés
Praxisomban egyre gyakrabban találkozom a problémával. Amikor a gyengébb fél rájön, hogy a szerződés ránézve milyen kedvezőtlen, próbál szabadulni a kötelemből. Általában kevés sikerrel. Amikor megkérdezem, hogy miért nem gondolt erre a szerződés aláírásakor, általában azt a választ kapom, hogy gondolt, de nem akart a piacról kiszorulni. Veszélyes ez a tendencia, hiszen nagy gazdasági potenciállal rendelkező szervezetek – ha nem is a jogalkotásról szóló törvény értelmében – egyfajta jogalkotóvá lépnek elő. Ezzel nagyban leromlik a Polgári Törvénykönyv által biztosított szerződéses szabadság.
Megjelent a Bautrend 2008. júniusi számában


