Munkavédelmi szabályzat
A munkavédelmi szabályzat egy a munkáltató által hatályba helyezett szabályzatok körül. Fő funkciója a munkavédelemre vonatkozó jogszabályok adott munkáltatóra történő adaptálása. A munkáltató ezen kötelezettségét a munkavédelemről szóló törvény 2. § (3) bekezdéséből olvashatjuk ki, mely szerint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei megvalósításának módját — a jogszabályok és a szabványok keretein belül — a munkáltató határozza meg. Ez a szabályzat szorosan illeszkedik a szervezeti működési szabályzathoz, sok esetben annak mellékleteként kezelik.
Kisebb cégek általában külső vállalkozást bíznak meg a szabályzat elkészítésével. Mivel a szabályzatot a munkáltató első számú vezetője helyezi hatályba, célszerű, ha annak kidolgozásában a vezetőség, vagy a vezetőség által megbízott, a helyi viszonyokat jól ismerő szakember ebben az esetben is kezdettől fogva közreműködik.
Mit ne tegyünk?
Amikor kezdő munkavédelmi vezetőként azt a feladatot kaptam, hogy készítsem el a gyár munkavédelmi szabályzatát, felhívtam egy tapasztalt kollégát, kértem tőle egy mintát, amit a helyi viszonyoknak megfelelően pontról pontra átalakítottam. Ma még könnyebb a helyzet, hiszen a jogtár CD-ken, sőt az interneten is bőségesen találhatunk használható, szövegszerkesztő programmal könnyen alakítható mintákat. Nem szabad azonban elfeledkeznünk róla, hogy ezeket a mintákat a helyi viszonyoknak megfelelően aktualizálni kell. Széles mosolyra fakasztott, amikor az egyik ügyfelem büszkén mutatta, hogy ő maga el tudta készíteni a munkavédelmi szabályzatot. A „szabályzatnak” csupán a fedőlapja utalt az adott intézményre. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a minta-dokumentumokra jellemző, pontosításra felhívó szövegrészeket – mint pl. „ide a munkavédelmi oktatásért felelős pozíció megjelölését kell írni” stb. - kiszerkessze. Mi ne essünk ebbe a hibába!
A jó szabályzat
A szabályzat akkor tölti be funkcióját, ha eligazítást ad a munkavédelmi feladatok megosztására vonatkozóan. Elkészítése jó lehetőség arra, hogy a menedzsment a munkavédelem szervezetét, működtetését átgondolja. Itt persze – különösen kis létszámmal dolgozó foglalkoztatók esetében - nem feltétlenül egy külön szervezetre kell gondolni, hiszen a munkabiztonság alapvető feltétele, hogy a teendőket a munkafolyamatokba integráljuk.
Maga a szabályzat a munkáltató és a munkvállaló jogai és kötelességei mellett általában a következő kérdéseket tárgyalja:
- Munkabiztonsági ügyrend (ezen belül: munkavédelmi oktatások rendje, munkabiztonsági szaktevékenység, munkavédelmi eljárások rendje, üzembe helyezés, munkabiztonsági ellenőrzés és szemlék rendje)
- Foglalkozás-egészségügyi szolgálat rendje
- Egyéni védőeszközök, és tisztálkodó szerek juttatása
- A munkabaleset és foglalkozási megbetegedés bejelentésének, kivizsgálásának és nyilvántartásának rendje
- Munkabalesetből, foglalkozási ártalmakból eredő károk megtérítése
- Alkoholos állapot ellenőrzésének rendje
A szabályzat elkészítésekor kerülni kell a túlzott általánosságokat éppúgy, mint a részletekbe menő biztonsági előírások ismertetését. Ez utóbbit a munkavédelmi oktatási tematika tartalmazza.
A szabályzat mellékletei
Célszerű a szabályzat mellékleteként kezelni azokat a dokumentumokat is melyek ugyan a munkavédelmi szabályozáshoz kapcsolódnak, de fenn kívánjuk tartani a lehetőségét, hogy tartalmukat a szabályzat újraszövegezése nélkül megváltoztathassuk. A mellékletek között kaphatnak helyet a munkáltató által használt nyomtatványok, esetleg azok kitöltési útmutatója. Ilyen mellékletek az egyéni védőeszköz juttatás rendje, az oktatási tematikák. Én azt szoktam javasolni, hogy célszerű külön elméleti és külön gyakorlati oktatási tematikát készíteni. A munkavédelmi oktatással kapcsolatos tudnivalókat a későbbiekben részletesen ismertetni fogjuk.
A cikk megjelent a Bautrend magazin 2008. december havi számában


